Próbanapló 5
Öt.)
Pár nap múlva premier – kiáltok fel most könnyedén, szinte vállrándító hetykeséggel. Ugyanakkor a következő pillanatban eszembe jut, hogy basszus, tényleg kell nekem ez a stressz? Úgy látszik, kell!
Az utóbbi próbákon már rendszeresen „egybe mentünk”, leállások nélkül. Zsófi csak utána mondta el az észrevételeit. És most már kivétel nélkül a Pygmalion Theater-ben próbálunk, nem a schwedenplatz-i próbateremben. És jelmezben, fényekkel, eredeti váltásokkal, eredeti kellékekkel és díszletelemekkel. Ezek folyamatos gyarapodása mindig eszünkbe juttatja, hogy a bemutató időpontja vészesen közeleg. Miközben úgy érzem, nagyon messze vagyok a kész-től. Úgy érzem, szükségem volna még 8-10 próbára, hogy biztonságban érezzem magam az elejétől a végéig. Ábránd!
Mint orvosi váróteremben az emberek, úgy fogok ülni a takarásban előadás előtt, és arra a pillanatra fogok várni (imára kulcsolt, ölbe ejtett kézzel), amikor már nem lesz visszaút.
Elkezdtem tehát rettegni! Attól, hogy majd egyszer csak nem tudom, mit kell csinálni, miközben ott ül rengeteg fizetőnéző.
Attól, hogy az eszközeim, a közlési módszereim elegendőek lesznek-e arra, hogy a tartalmat megfelelően át tudjam adni a nézőknek. És tudom közben, hogy udvariatlanság lenne a Publikummal szemben, ha ez nem sikerülne.
Rettegek attól, hogy az adott pillanatban hihető lesz-e a mondatom vagy bármilyen cselekvésem. Attól, hogy sikerül-e nekem is, a játszótársaimnak is, és nem utolsó sorban a nézőknek is elfelejtenie, hogy ez most valójában egy színházi előadás.
Próbáljuk meg!
És most ezennel legyen vége ennek a próbanaplónak (remélem sikerült valamennyire médiaképes stílusban írnom)!
Gyertek, nézzétek meg az eredményt!
Mi pedig vásárra visszük a bőrünket. Már megint!
És Mindenkit szeretettel várunk!
Fotók: Csomor Lilien
A próbanapló szerzője: Pohl Balázs
Előző részek: