Támogatás
INFORMÁCIÓK A PROGRAMRÓL
A 2016 őszén alapított SVUNG – Bécsi Magyar Színház az egyetlen, állandó repertoárral működő, magyar színházi társulat Ausztriában. Közszolgáltatást végez és megkerülhetetlen műhelye az ausztriai magyar kultúrának.
Változatlan szándékunk és célunk, hogy előadásainkkal Bécs egyre gyarapodó magyar közösségét folyamatosan megszólítsuk, szórakoztassuk és elgondolkodtassuk.
Rengeteg munka áll mögöttünk, de még több előttünk. Eljött az idő, hogy mind szakmailag, mind a szervezés területén újabb lépést tegyünk előre annak érdekében, hogy mindinkább bővülő közönségünknek egyre nagyobb színvonalon tudjunk értéket közvetíteni a valós és az online térben egyaránt. Ezek létrehozása azonban energia, tehát idő, tehát pénz.
Ha Te is úgy találod, hogy ebbéli törekvésünk érdemes a támogatásra, kérjük, járulj hozzá egy tetszőleges összeggel társulatunk munkájához!
A NEKÜNK UTALT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGET LEÍRHATOD AZ ADÓDBÓL!!!
Az utalásnál a közleménybe írd be, kérlek, a születési dátumodat! A Neved és a születési dátumod alapján bejelentjük a Finanzamt-nál, hogy adakoztál nekünk, és máris leírhatod az adódból. (Megjegyzés: a Finanzamt éves szinten számolja el az összes beküldött Spende értékét!)
Íme egyesületünk számlaszáma:
AT03 3200 0000 1247 9176
Adományodat előre is hálásan köszönjük!
RENDSZERES, HAVI TÁMOGATÁS
Nagyon hálásak vagyunk, ha havi szinten tudsz a működésünkhöz hozzájárulni. 100€ feletti rendszeres (min. 5 hónap) támogatásért cserébe ajándék SVUNG-bérlet jár, 200€ feletti adományozókat pedig ezen kívül szívesen látunk vendégül a próbáinkon is!
EGYSZERI TÁMOGATÁS MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
Nincs más tennivaló, mint a fenti számlára átutalni azt az összeget, amennyivel szeretnél minket támogatni, mi pedig köszönettel kiállítunk számodra egy igazolást a támogatás összegéről. A 100€ fölötti utalásokat tiszteletjegyekkel háláljuk meg!
ADOMÁNY KÜLDÉSE CÉGKÉNT, EGYESÜLETKÉNT, MAGÁNVÁLLALKOZÓKÉNT
Ebben az esetben az utalási összeg után kiállítunk a cég (egyesület, stb.) nevére egy dokumentumot, ami igazolja az adomány küldését. Az utalás után ezt a dokumentumot e-mail-ben küldjük el Neked. Ezért kérlek az utalást követően írj nekünk egy rövid kapcsolat felvevő e-mailt erre a címre: svung.tarsulat@gmx.at
A SVUNG – Bécsi Magyar Színház sem a magyar, sem az osztrák államtól nem kap támogatást, pedig az alkotóművészet pénzigényes…
Jelenleg csak a jegybevételeinkre számíthatunk, ebből fedezzük a Pygmalion Theater havi bérleti díját, és az összes költségünket (díszletek, jelmezek, kellékek, fogyókellékek, smink, szórólapok nyomtatása, facebook hirdetések…).
A társulat nem részesül díjazásban sem az előadások, sem a próbák után. Nincs műszaki személyzet: mi vagyunk a fodrászok, világosítók, hangosítók, öltöztetők, kellékesek, díszítők, jegyszedők, takarítók.
Tisztában vagyunk vele, hogy egy kulturális projekt önmagában soha nem lesz nyereséges, egy ponton túl nem lehet a kiadásokat racionalizálni, ez viszont gátat szab a fejlődésnek.
Távlati, mondjuk, 10 éves célunk egy saját játszóhely és kulturális központ kialakítása, és egy szerződtetett társulat létrehozása. Lépésről-lépésre szeretnénk idáig eljutni, ehhez azonban mi már önmagunkban kevesek vagyunk.
Bízunk abban, hogy élnek olyan emberek Ausztriában, akiknek szívügye a magyar kultúra, és akik hajlandóak áldozni arra, hogy megvalósulhassanak az álmaink. És bízunk abban is, hogy ezek az álmok nem csak nekünk fontosak, hanem mindenkinek, akinek az életében szerepet játszik a magyar nyelv, identitás és kultúra megőrzése.
Támogatókat, mecénásokat keresünk tehát, akik egyszeri, vagy havi rendszeres adománnyal segítenének Bécsben egy rendszerben működő, állandó társulatot és csapatot foglalkoztató magyar nyelvű színház továbbfejlődésében.
Ha Te is úgy találod, hogy ebbéli törekvésünk érdemes a támogatásra, kérjük, járulj hozzá egy tetszőleges összeggel társulatunk munkájához!