Egy.)
Olvasópróba előtt rövid baszakodás a kinyomtatott példányokkal.
Ebből túl sokat fénymásoltunk, amabból meg egy rossz változatot, számtalan példányban. A társulat megrögzött zöld-aktivistái a fejüket fogták, hogy szegény erdő így meg úgy…
Az összetolt asztalokon ásványvíz, narancslé és a Zsófi által sütött isteni csokis-süti (tényleg, ne felejtsem elkérni a receptjét!)

Végül Zsófi felolvasta a jeleneteket. Cigi-szünet után meg az Ibolyát. Mi hallgatunk, olvassuk magunkban a szöveget, szinkronban a felolvasással.
Még bambák vagyunk egy kicsit. Pontosabban nem is kicsit.
Én a visszaolvasópróbákat jobban élvezem, mert olyankor nagyobb a feladat. Aktív tud lenni valamelyest az ember. Jobban jönnek az ötletek akkor. Legalábbis nálam. Na, és persze élvezet hallgatni a szöveget a leendő szereplők hangján.

Első gondolat: túl sok a szövegem! Lehet, hogy ehhez már öreg vagyok? Nem magához a szerephez, hanem ehhez a szöveg-mennyiséghez. Én nem vagyok jó szövegtanuló. Kínkeserves meló ez nekem mindig. Bezzeg a játékot imádom, de a biztos szövegtudásig vezető út… Hú! Na, de hát valamit valamiért!
Második gondolat: már most rettegek! Mert ismerem az idegállapotomat közvetlenül a premierek előtt.
Harmadik gondolat: ugyanaz, mint az első meg a második, csak egyszerre.

Szóval olvasópróba: ilyenkor persze már várja az ember, hogy mozgásban is kipróbáljuk magunkat, jönnek az ötletek, hogy mikor mit, miért, hová. Aztán persze az élet úgyis mást hoz.

A végén rendet rakunk. Eltűnnek az asztalról az üres poharak és tányérok, a sok papír, toll, tűzőgép, megannyi különböző színű szövegkiemelő: ma már nem lesz vissza-olvasó. Legközelebb már rendelkező!
És a félelem: hogy biztos ekkora fába akarjuk vágni a fejszénket? Biztos meg tudjuk ezt mi csinálni? Lesz ebből egyáltalán valami? Úgy látszik, lesz! De hát ezek a kérdések minden olvasópróbán felmerülnek…

A próbanaplót írja: Pohl Balázs

Fotók: Csomor Lilien

Folytatás:

Próbanapló 2