Pille Tamás

Performances:

    1970-ben született Budapesten. A gimnázium után felvételt nyert a valamikori Arany János Színház stúdiójába. Annak elvégzése után a színház megszűnéséig a társulat tagja maradt. 1995-ben a Mikroszkóp Színpadra, onnan 1998-tól 2000-ig az Egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Hat éven át ezzel párhuzamosan egy svájci és egy lengyel társulattal járta a világot, operettekkel lépett fel Európa és Izrael számos színházában.

    2002-től rendezett a Tatabányai Jászai Mari Színházban, majd 2006-tól a komáromi Jókai Színházban, ahol a rendezések mellett szerepeket is kapott. 2011-ben visszatért a tatabányai Jászai Mari Színházhoz ahol rendezett és játszott is. 2013-ban megalapította a Dumaszínház Gyermekelőadások társulatát, ami a Dumaszínház külön tagozatává vált.

    2015-ben elérte a 150. előadást a „Süsü a sárkány” című rendezése a Komáromi Jókai Színházban, ami egyedülálló a felvidéki színjátszás történetében.

    Rendezéseiben a gyermek és az ifjúsági közönséget célozza meg. Jellegzetes a bábok megjelenítése munkáiban. Játékában elsősorban groteszk karaktereket formál meg.

    A 2022 szeptemberében induló bábelőadás-sorozatával került a SVUNG – Bécsi Magyar Színházhoz.

    Szerepei a SVUNG-ban: Mikulás-várás Bécsben (rendező, közreműködő) / Meseország mindenkié (rendező, közreműködő) / Kő-papír-olló (Kamarás) / Piroska és a pórul járt farkas (Sándor) / Mennyei kávézó (rendező, Pincér)

    A SVUNG-nál játszott bábelőadásai: Paprika Jancsi / Pinokkió / A nagyhatalmú egérke / Péter és a farkas / Mosó masa mosodája / A kismalac és a farkas / A kis gyufaáruslány / Foltos és Fülenagy / Jancsi és Juliska / A tücsök és a hangya / Móka Miki és barátai / Retekfalvi kaland / A kiskakas gyémánt félkrajcárja / Óz, a csodák csodája / Kutyusok /

    Contact: