Józsa Rebeka

Performances:

    2000-ben született Tapolcán. Később Budapesten a Rogers Személyközpontú Iskolában volt tanuló, ahol minden évben lelkes tagja volt az iskolai színjátszókörnek. Itt született meg a színház iránti szeretete. Miután visszaköltözött Veszprém környékére a Dal-Ma Zenésszínpad egy féléves projektjében szerepelt, ahol a Mamma Mia! című előadást vitték színpadra. Gimnáziumi évei alatt sem hanyatlott a színház iránti szenvedélye, a Fehérlófia Waldorf Alapművészeti Gimnáziumba jelentkezett, ahol minden színjátszási lehetőséget örömmel megragadott. Érettségi után a Pázmány Katolikus Egyetem Dráma- és Színháztörténet szakra nyert felvételt, amit a FreeSZFE Egyesületre való jelentkezése miatt félbe hagyott. Egyetemi évei alatt társalapítója volt a Színházi Műhelynek, melynek keretein belül létrehoztak több projektet is, köztük egy nagy bemutatót. A FreeSZFE-n a Szabad Megszólalás nevű képzést végezte el, amivel elsajátíthatta a színpadi beszéd és éneklés ismeretét. Tanulmányai alatt évekig dolgozott az Átrium Színházban, mint nézőteres, ahol betekintést nyerhetett egy befogadó színház működésébe. Majd a Radnóti Miklós Színházban volt jegypénztáros évekig, ahol pedig egy kőszínház rejtelmeibe tekinthetett be. Mindkét tapasztalat csodás alapkő a színházról való gondolkodásában. 18 éves kora óta többször szerepelt statiszta és kiemelt statiszta szerepekben, különböző filmes projektekben. 2023 óta Ausztriában, 2025 nyara óta Bécsben él, és azóta a SVUNG tagja is egyben.

     

    Szerepei a SVUNG-ban: Réka (Itteni színjáték) / Hemofélia (A vérszipoly)

    Contact: