Svung

SAJÁT SZÍNDARAB ÍRÁSA

avagy

MIÉRT NEM JÁTSZIK IBSEN-T A SVUNG?

A SVUNG – Bécsi Magyar Színkör történetének eddigi nyolc bemutatójából 6 darabnak én írtam a szövegkönyvét. A honlapunkon található leírásban is az szerepel, hogy „a darabok többségét az alkotók közösen írják, tehát a színészek és a rendezők egyben társ-szerzők is az ilyen produkciók megszületésénél.”

Mostanában egyre többen teszik fel a kérdést: miért?

Miért nem játszik klasszikus színdarabokat a SVUNG?

Mi miért adunk elő saját darabokat, mikor annyi csodálatos gyöngyszemet tartogat számunkra a végtelenül gazdag drámairodalom több ezer éves története?

Tényleg, miért?

Röviden és kapásból azt válaszolnám, hogy azért mert sokkal élvezetesebb és izgalmasabb nekünk az, hogy

minden bemutatónk ősbemutató!

De ez így nyilván nem egy kielégítő felelet, habár teljesen igaz.

Valami ideológiát kéne ehhez gyártani! Lehet, hogy a válasz a mi speciális helyzetünkből fakad? Fogjuk erre? De mi ez a speciális helyzet? Mi a speciális abban, hogy van kb. húsz amatőr, színház-kedvelő illető, akik munkájuk és tanulásuk mellett hetente többször összejárnak, darabot próbálnak és azokat rendszeresen előadják?

Az, hogy mindez Bécsben, német nyelvterületen, magyar nyelven történik? Az, hogy az osztrák fővárosban, magyar társulatként mi vagyunk az egyetlenek? Az, hogy a többség nem végzett semmiféle színész-képzést? Ezek talán mind közrejátszanak abban, hogy mi írjuk a darabjainkat. Pontosabban én, mert én öntöm a szövegkönyvet végleges formába.

Szerzői színielőadások

Szóval keressünk egy választ arra a sokszor felmerülő kérdésre: miért veszem magamnak a bátorságot, hogy én legyek a SVUNG házi szerzője?

Egyrészt: Ha szerzői filmek is léteznek, létezhetnek szerzői színielőadások is! Rengeteg példát látunk erre ma is, nem beszélve a múltról. Nem tudom, mennyire nagyképűség itt megemlíteni Shakespeare nevét?

Másrészt: Én írom és én rendezem a darabokat, mert így tudom az író szándékát a legjobban érvényre juttatni! Ha megírok egy darabot, izgatott türelmetlenséggel rögtön látni akarom annak megvalósítását. És megfordítva: ha rendezni akarok, és mindezt „naiv művészként teszem”, olyan darabot szeretnék színre vinni, amivel maximálisan azonosulni tudok.

Harmadrészt: Nem tudom és nem is akarom szétválasztani az írást a rendezéstől. Ha azt veszem, hogy a színjátszás végpontja egy adott darabnak legutolsó előadása (darabtemetése), akkor a kiinduló pont: az az első alapötlet, amiből megszületik a később előadandó színdarab. És ezt a folyamatot végigjárni közösen, az elejétől a végéig: igazán felemelő, rendkívül izgalmas, semmihez sem hasonlító művészi élménye egy alkotó embernek.

Negyedrészt, és ez összefügg az előzővel: Nem kell pepecselni a darabválasztással. Egy előadás létrejötte nálunk ott kezdődik, hogy eszembe jut egy SVUNG-nál megvalósítható sztori, és nem ott, hogy azon gondolkodom, kinek melyik darabját tudnánk megcsinálni. Azokat a darabokat így vagy úgy, de már olyan sokszor színre vitték nálunk sokkal szakavatottabbak. Nekünk lényegesen nehezebb olyan, már megírt darabot találni, aminek eljátszására alkalmas volna a SVUNG társulata. És itt, félre értés ne essék, nem a tagok tehetségére gondolok, hanem a társulat összetételére.

Szereposztás

Nem lehetne például nálunk egy Shakespeare- vagy egy Csehov-darabot jól kiosztani anélkül, hogy ne lenne az egész, akár az illúzió lerombolásáig, tök esetlen. A kortárs daraboknak pedig ráadásul jogdíj-hozadéka is lenne, és nekünk nincs erre pénzünk.

Ötödrészt (és ez megint összefügg az előzővel): Így, hogy én írom (mi írjuk), konkrétan és maximálisan a társulat összetételét figyelembe véve születik meg egy-egy szövegkönyv. Először át kell alaposan gondolni, kik fognak játszani a következő darabban. Ki ér rá? Kit lehet még terhelni? Ki az, aki mostanában túl keveset játszott? És akkor összeáll a következő előadásunk szereplőgárdája. Korosztályi-, terhelhetőségi, ill. „fiú-lány” megoszlása. És még mindig nem tudjuk, mit fogunk majd előadni. De akkor ennek tudatában elkezdődhet az agyalás… A témák pedig ott hevernek az utcán. Molière is azt mondta, hogy onnan merít, ahol talál. Mi az a téma, amivel „mondani akarunk valamit”? Szempont lehet az is, hogy

a színház tartson tükröt

a befogadó elé! Hogy szembesítsen az esetleges hülyeségeinkkel.

Fel kell törni a nézők közöny-páncélját! Mivel tudnánk kibillenteni a nagyérdemű Publikumot egy berögzült, kényelmes, mobil-nézegető hangulatból? Hogy ne csak néző legyen, hanem látó is (önmagát is látó), ha már eljön minket megnézni. Ötletelés közben már sejtem, írás közben már tudom, hogy ki kit fog játszani. Hallom a hangjukat, látom a mozdulataikat. Tudom, hogy X és Y mire képes, és ez lesz a sorvezetőm. Konkrétan a SVUNG-ra, azaz saját magunkra szabjuk a kitalált sztorit a szövegkönyv megírása közben. Így lesz ebből

“helyben termelt áru”.

És hogy a nézők inkább váltanának jegyet a SVUNG előadásaira, ha a plakáton szerepel egy már ismert író húzóneve? Tessék elhinni, nem vagyunk annyira tanultak, annyira profik, hogy a megvalósítás minősége ez esetben arra sarkalná a nézőt, hogy máskor is jöjjön el minket megnézni. Arról nem beszélve, hogy kialakult már egy bécsi magyarokból álló törzsközönségünk, akiknek visszajelzései, valamint a tapasztalat és a jegyeladásaink statisztikái azt támasztják alá, hogy jó úton járunk a saját darabok írásával.

Saját darab: legyen ez a SVUNG szexepilje!

Mindezek természetesen nem jelentik azt, hogy mereven elzárkóznánk különböző drámaírók által megírt darabok színrevitelétől. Tervezünk is ilyesmit, ezt még kötelességemnek tartom lejegyezni.

Nos, azt hiszem, a fenti szempontokkal megadtam a választ arra a kérdésre, hogy többnyire miért mi írjuk az előadásaink szövegkönyvét.

Persze az is lehet, hogy ez nem válasz volt. Hanem magyarázkodás inkább.

El kell jönni megnézni minket, az a legbiztosabb!

Pohl Balázs

Hol? Mikor? Mindent rólunk:

www.svung.at

Facebook: https://www.facebook.com/Svung.Wien/

Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCxlK2Wy0-NAr9k2ycn47Hww

Instagram: svung.tarsulat

E-mail: svung.tarsulat@gmx.at