Svung

COVID-19 és SVUNG-2021

avagy

Előtte! Utána?

Egy valamelyest szomorkás hangulatjelentés következik, mely azzal indul, hogy hol hagytuk abba, amikor kitört a járvány, és azzal folytatódik, hogy a vírushelyzet előtti állapotokhoz képest mi változott

a SVUNG háza táján.

Ismétlem: a klaviatúrán pötyögő ujjbegyeket nem a kitörő hurrá-hangulat indította útjára!

Tehát:

Ugye, a járvány előtt már beállt egy rend a próbák rendszerességét és a havi 3-4 előadásunkat illetően. A produkciók előkészületei egyre magasabb színvonalon folytak. A Társulat tagjaiban egyre tudatosabbá vált az azzal járó felelősségérzet, hogy mi vagyunk Bécsben az egyetlen, rendszeresen fellépő, magyar nyelvű társulat. Az a tudat, hogy az elmélyült művészi munka áldozatokkal jár és elképesztően élvezetes. Annak ellenére, hogy a „svungosok” munka és/vagy tanulás mellett, szabadidejükben vettek részt a próbafolyamatokban, megszűnt az a fajta hozzáállás, ami még a kezdetekkor néha jellemző volt: jelesül, hogy „Mindegy, jó lesz így, menjünk tovább…”

Teljesen igaz Ignotus-nak az az aforisztikus megállapítása (magunkévá is tettük), hogy „a művésznek csak egy kötelezettsége van a közönséggel szemben: nem törődni a közönséggel”.

De ez az alkotás folyamatáról szól. Amikor épp ott vagyunk a „fogalmazás” mélyén.

Abból kipillantva viszont már más a helyzet.

Kimondhatatlan boldogság!

Mert hát mekkora eufória a nézőket gyülekezni látni!!! És aztán előadás után tudni azt, hogy talán kicsit jobbá tettük a világot azzal, hogy a néző most, kvázi tükörbe nézve, választ keres az előadás által feltett kérdésekre, magában. A válaszok nyilván gyógyítani is tudnak! Hisz az egészséges ember az élete végéig neveli magát, és ha egy picit ehhez a neveléshez, ehhez a fejlődéshez (jóllehet, csepp a tengerben) mi is hozzájárulunk: az egyszerűen kimondhatatlan boldogság! Hogy ez mostanában mennyire hiányzik nekünk, azt szavakba önteni kevés a magyar nyelv szókincse. És a németé is kevés…

A járvány előtt érezhető volt, hogy van már ún. törzsközönségünk. Voltak akik többször megnézték ugyanazt az előadást, várták a következő premiert, naprakészen nyomon követték a fészbúk-oldalunkat, tudtak a terveinkről. Akiknek örömöt okozott az, hogy kizökkentettük őket a kényelmes, műélvező hangulatukból. Akik valóban szórakozni jártak hozzánk és őszintén nevettek. Akiknek fontos volt, hogy sikerült feltörnünk egy közöny-páncélt és akik fogékonyak voltak valami felelősséghez hasonló érzés felébresztésére is. Vajon a járvány után is találkozni fogunk velük? Ugye, nem hiú remény ebben bízni!?

Éppen egy tíz-szereplős, nagyobb lélegzetvételű produkció próbái folytak egy középkori bűnügyi történet alapján. Ezen kívül tarsolyunkban volt két további darab megvalósításának terve. Készültünk havonta jelentkező, jótékony célú irodalmi estekkel (pajzán népmesék, Örkény, Faludy György, stb.), és egy kisjátékfilm forgatókönyve is lapult az asztalfiókban.

És most?

A négy év alatt, amióta  létezünk, megszokottá vált, hogy minden évben két új bemutatóval jelentkezünk. A tavalyi évadban azonban csak egy premierünk valósulhatott meg (Kő, papír, olló), hiszen 2020 tavasza már a covid jegyében telt. Erről a mostani, ötödik évadról meg ne is beszéljünk! Egyre inkább körvonalazódni látszik a szomorú valóság: idén egyetlen új bemutatót sem tudunk tartani. A jelenleg futó évad, már ami a színpadi fellépéseinket illeti, úgy látszik, mehet a kukába!

A mi helyzetünkben természetes, hogy mindig kötéltáncot kellett járnunk saját művészi elképzeléseink és a kényszerűségek között (van ilyen), de ez a dolog, így járványhelyzetben hatványozottan, sőt már kínzóan igaz!

Pedig vannak jelenségek, amikre nem lehet

nem reagálni.

Mindegy, hogy hányan tekintik meg az adott reakciót, akkor is kikívánkozik. Az igazságérzetnek is van egy ilyen anyagcsere-szerű folyamata. Hogy kell! Muszáj! Ez egy ilyen bizsergető, zsigeri alapszükséglet. Na, ez hiányzik most nagyon!

Mert már rengeteg ilyen reakció ötlete és tettrekész indulat halmozódott fel bennünk, és ezek az ötletek türelmetlenül toporognak a laptop mappái között, és szinte kiabálnak, hogy „valósítsatok már meg!” Mint a versenylovak, akik már kaparják a földet a rajt előtt. De valahogy a derbi csak nem indul el…

Türelem?

Pedig néha felrémlik, hogy látszik már az alagút vége, de aztán újra és újra csalódnunk kell. Gondolom e sorokból kiviláglik, mennyire várjuk már a lezárások feloldását. Bár a „várás” nem biztos, hogy jó szó erre. Néha az az érzésünk, hogy a Messiás-várás ehhez képest ásítozó, unatkozó karóra-nézegetés.

Az ún. “sztrímelés-t” a mi kezdetleges körülményeink még nem engedik meg (bár nem mondtunk végleg le róla), így hát egyelőre marad az, hogy ilyen-olyan rendszerességgel jelentkezünk egy-egy videóval. Pontosan azért, hogy „történjen  má’ valami”! Meg hát alkotni ebben a helyzetben is kell: ez nem kérdés! Szóval valamennyire, jobb híján igyekszünk jelen lenni az onlájn térben, de azért ott mocorog a kérdés:

Előadások nélkül mi lesz a hírünkkel?

Nem működünk mi még olyan régen; nem ágyazódtunk még annyira bele a bécsi magyar köztudatba, hogy ne kelljen félnünk a közönség felejtésétől… Nyugtasson meg valaki, hogy e félelem alaptalan!

Bár a SVUNG jó híre terjedne olyan ütemben, mint a koronavírus a járvány felívelő szakaszában!

Ja, és tudják,

miért lett SVUNG a SVUNG?

Hogy honnan a név?

A társulat alapításánál olyan szót kerestünk, ami a magyar és a német nyelv szókincsében egyaránt szerepel, és a jelentésük is nagyjából hasonló. Az egyik egykori társulati tag összegyűjtött annak idején ilyen szavakból egy csokorra valót. Abból válogattuk ki végül a „Svung” szót. Annyi, hogy jó volt a hangzása! Olyan lendületes valahogy. Mint amilyennek lenni szeretne a Társulat is.

Na, ezt a lendületet akasztotta meg most a pandémia. Elég durván!

De hát MINÉL NAGYOBB VALAMINEK A SVUNGJA, ANNÁL KÖNNYEBBEN GYŐZI LE AZ ELŐTTE TORNYOSULÓ AKADÁLYOKAT… !

Pohl Balázs

Hol? Mikor? Mindent rólunk:

https://www.svung.at/

Facebook: https://www.facebook.com/Svung.Wien

Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCxlK2Wy0-NAr9k2ycn47Hww

Instagram: svung.tarsulat

E-mail: svung.tarsulat@gmx.at